Gyurcsány: két szűk esztendő vár ránk

Infostart
2006. október 16. 14:52
Ha hét nem is, de két szűk esztendő bizonyosan vár ránk - mondta a miniszterelnök az Országgyűlés előtt, a jövő évi költségvetés tervezete kapcsán, amelyet első olvasatban szerdán tárgyal a kormány.

A miniszterelnök szerint a tárcák kívánalmai, és a rendelkezésre álló források között 300 milliárd forintos különbség van, így a minisztereknek most azon kell gondolkodniuk, hogyan alakítják át a büdzséjüket.

Gyurcsány Ferenc szerint nem lesz az ideinél több "közforrás" a következő évben az egészségügyre, és ráadásul hat százalékos inflációval is számolni kell.

Gyurcsány Ferenc napirend előtti beszédét megelőzően az ellenzéki Fidesz és KDNP képviselői (a két frakcióvezető kivételével) kivonultak az ülésteremből. Részletek itt!

A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormány továbbra sem tesz lépéseket a gazdasági helyzet javításáért.

Navracsics Tibor a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva azt mondta: nem működik megfelelően az állam, ezért meg kell teremteni a stabil költségvetést, államigazgatást és közszolgáltatásokat.

Úgy vélte: ha a miniszterek anyagi felelősséget viselnének a költségvetési irányzat túllépéséért, akkor az eddigieknél szigorúbban lehetne érvényesíteni az előirányzatokat.

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezetője hiteltelennek nevezte Gyurcsány Ferenc kijelentéseit, az MDF-es Csáky András pedig arról beszélt: pártja továbbra is a kormányoldalt tartja felelősnek a gazdasági válság kialakulásáért.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke azt mondta: legalább három évre van szükség ahhoz, hogy helyreálljon a gazdasági egyensúly Magyarországon.