A Fidesz nem hajlandó hozzájárulni további adóemelésekhez

Infostart
2006. október 14. 14:53
A jövő évi költségvetés tárgyalása során a Fidesz nem támogat adónövelést célzó intézkedéseket - nyilatkozta az ellenzéki párt szombati frakcióülése után az InfoRádiónak Varga Mihály gazdasági kabinetvezető.

A jövő évi költségvetéstől a Fidesz azt reméli, hogy "a kormány végre elkezd kormányozni" - jelentette ki Varga Mihály. A Fidesz gazdasági kabintjének vezetője szerint a párt legfontosabb kifogása épp az, hogy "lényegében 2002 óta érdemi kormányzati döntések, olyanok, amelyek a gazdaság helyzetét javítani tudták volna, nem történtek".

Varga Mihály szerint erről beszélt Gyurcsány Ferenc is, amikor azt mondta, hogy nem csináltak semmit. "Az a probléma, hogy a májusi őszödi beszéd óta sem sok történt. Azokról az elvetélt kísérletekről, amelyek az önkormányzati, vagy az államigazgatási rendszer átalakítására szolgáltak volna, kiderült, hogy nem élveznek szakmai támogatottságot, aztán kiderült: politikai támogatottság sincs mögöttük" - hangsúlyozta Varga Mihály.

Az ellenzéki párt gazdasági kabinetjének vezetője kijelentette: a Fidesznek van egy koherens gazdasági programja, amelyet a tavaszi választási kampányban ismertettek, és amelynek négy fontos alapeleme van: a hitelesség és a bizalom visszaállítása, az államháztartási konszolidáció, versenyképesség javító lépések és a társadalmi konszenzus megteremtése az euró bevezetése érdekében.

A szombati frakcióülésnek elég egyértelmű állásfoglalása volt, hogy a Fidesz nem hajlandó hozzájárulni a további adóteher-növekedéshez - hangsúlyozta Varga Mihály, példaként említve a tervezett ingatlanadó elutasítását.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást