Kormány: pereljék a vihart!

Infostart
2006. október 13. 16:50
Az augusztus 20-án kitört viharban megsérülteket képviselő ügyvéd beperli az államot, ha nem tud peren kívül megegyezni a felelős állami szervekkel. Hantos Ádám szerint összesen 50-100 millió forint jár a 30 ügyfelének. A Pénzügyminisztérium elutasította a peren kívüli megegyezést.

A kormány a katasztrófa után felvette a kapcsolatot a halálos áldozatok családtagjaival, és aki igényelte, annak 1 millió forintos kártérítést fizetett. A természeti katasztrófa további sérültjének azonban nem áll módjukban kártérítést fizetni - mondta az InfoRádióban Danks Emese kormányszóvivő.

Arra a felvetésre, hogy egy kormányzati vizsgálat megállapította egyes állami szervek felelősségét, Danks Emese azt mondta: a tragédia igazi felelőse a tomboló szélvihar volt.

A sérülteket képviselő ügyvéd azt mondta: a gyógykezelések költségei, valamint a személyi sérülések miatt kérnek kártérítést ügyfelei.

Hozzátette, hogy az állam kártérítési kötelezettségét egyetlen jogszabály sem mondja ki, Hantos Ádám szerint azonban az alkotmányból levezethető az állam azon kötelezettsége, hogy az állami ünnepeken megvédi a polgárait.

Igényüket arra alapozzák, hogy a rendezők az ünnepség előtt nem tájékoztatták az embereket a közeledő viharról.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Danks Emese
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hantos Ádám
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást