Hidegzuhany orvosnak, páciensnek, patikusnak, gyógyszergyártónak

Infostart
2006. október 11. 17:37
Három, az egészségügy átalakítását szolgáló törvényjavaslatot nyújt be a kormány az Országgyűlésnek - jelentette be az egészségügyi miniszter. A gyártók tiltakoznak.

Molnár Lajos elmondta: reményeik szerint a törvényjavaslatok első csomagját még az őszi ülésszak folyamán elfogadja a Ház.

A gyógyszer-gazdaságosságról, a biztosítási felügyeletről és a kötelező kamarai tagság eltörléséről szóló törvényjavaslatokat pénteken nyújtják be a parlamentnek - tette hozzá.

A miniszter közölte: a gyógyszer-gazdaságossági törvény többi között szabályozná a gyógyszergyártók és -forgalmazók által fizetett díjakat, nyilvánossá tenné a törvény a gyógyszerár-támogatás és gyógyszerbefogadás rendszerét.

A törvényjavaslat értelmében a gyártóknak a jövőben kötelező kereskedelmi árkedvezményt kell adniuk, amely alól akkor mentesülhetnek, ha vállalják, hogy a készítmények termelői árát csökkentik és a gyógyszereket legalább három évig ezen a csökkentett áron forgalmazzák.

Ez a rabatt kétszámjegyű lesz, és függ majd a készítmények éves tb-támogatási aránytól - mondta Molnár Lajos.

Csökkenő kedvezmények

Ezen kívül szabályozni kívánják a gyógyszerreklámot is, és megszigorítják a patikáknak adható kedvezmények rendszerét - tette hozzá a tárcavezető.

A kormány úgynevezett licencdíjat tervez bevezetni. Ez az összeg első alkalommal 5 millió forint lenne, és azoknak a gyártóknak kellene megfizetniük, amelyek orvoslátogatókat alkalmaznak. A díj a következő évben egymillió forint lenne.

A gyógyszer-gazdaságossági törvényjavaslat az orvosokra is ró kötelezettségeket, hiszen megváltoztatja a gyógyszerfelírás rendjét.

Amennyiben az orvos szakmailag megalapozatlanul eltér attól, hogy a hatóanyagban ugyanolyan, de olcsóbb készítményt írja fel a betegnek, az egészségbiztosítónak lehetősége lesz szankcionálni - mondta Molnár Lajos.

Hozzátette: abban, hogy biztonságos és szakmailag megfelelő, ugyanakkor gazdaságilag is hatékony legyen a gyógyszerfelírás, egy szoftver segíti majd az orvosokat.

Nem lesz ingyen semmi

A tervek szerint a biztosító felelőssége abban lesz, hogy nyilvános eljárásban kell az egyes gyógyszereket a társadalombiztosításba (tb) befogadni, és a támogatás mértékét megállapítani - mondta el Molnár Lajos.

A javaslat szerint minden gyógyszerért térítési díjat kell fizetnie a betegnek, ez alól csak a közgyógyellátásban részesülők kapnak kivételt. A minimális térítési díj a kiemelt (100 százalékos támogatású) készítmények esetében 300 forint lesz.

Molnár Lajos ismertetése szerint a jövőben feloldják a patikaalapítás szabályait, és egyes készítményeket gyógyszertáron kívül is lehet majd forgalmazni, szigorú szabályok szerint.

A törvényjavaslat szerint a nagyforgalmú patikáknak éves szolidaritási díjat kell a jövőben fizetniük, amely díj a jelenlegi egymilliárd forintos állami támogatást egészítené ki, és ezzel a plusz befizetéssel a kistelepüléseken működő, kisebb forgalmú patikák fenntartását segítenék.

Az elképzelések szerint ez a díj forgalomarányos lenne, de átlagosan 1 százalékot tenne ki.

Létrejön egy egészségbiztosítási felügyelet, amely a biztosítottak jogait képviselné, valamint minősíti és közzéteszi a különböző korházak és szolgáltatók gyógyító munkájának eredményességét - - folytatta Molnár Lajos.

A kötelező kamarai tagságot eltörlik, úgy, hogy a kamarák köztestületi jellegét megtartják - tette hozzá.

A gyártók tiltakoznak

A kormány által elfogadott törvénytjavaslat-csomag szerint jövő évtől két adófajta sújtaná a gyógyszerszektort, az egyik a támogatás-kiáramláshoz kötött százalékos adó, a másik a kassza túllépése utáni progresszív büntető adó - közölte a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (Magyosz).

A közlemény hangsúlyozza, hogy a szövetség "nagy megdöbbenéssel értesült a kormány által a mai napon hozott döntésről".

A Magyosz szerint külön befizetést jelentene az orvoslátogatók után fizetendő díj is.

A szövetség álláspontja szerint a kormány tervezett intézkedései a Magyarországon jelenlévő gyártók közül indokolatlanul sújtják a hazai gyógyszeripart, amely 2005-ben összességében 57 milliárd forint adót és járulékot fizetett be, 34 milliárd forintot költött kutatásra-fejlesztésre, 15 ezer embert foglalkoztat, és amelynek Magyarország a legfontosabb piaca.

{{keretes_cim}}

A Richter-részvény 1.345 forinttal, 2,86 százalékkal 45.650 forintra esett, forgalma 6,9 milliárd forintot tett ki.

A nap vesztese az Egis volt, a papír árfolyama 27.805 forinton zárta a napot 4,3 milliárd forintos forgalom után, ez 2.495 forintos, 8,23 százalékos gyengülés.

A Magyosz szerint a tervezett intézkedések jelentősen rontják a hazai ipar versenyképességét, valamint a hazai kutatás-fejlesztés visszaszorulását és munkahelyek megszűnését eredményezhetik.

"Sajnálatos módon az egészségügyi miniszter által javasolt intézkedések nem állnak összhangban a kabinetnek a Zöld Könyvben a nyár folyamán elfogadott elképzeléseivel, amely szerint erősíteni szükséges a betegek számára a kedvezőbb árú gyógyszert jelentő generikus programot" - fogalmaznak.

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete megdöbbenéssel értesült a gyógyszerforgalmazás "megadóztatásáról" - közölte Székely Krisztina, az egyesület elnöke.

A közlemény szerint az ilyen példátlan mértékű elvonás ellehetetleníti a gyógyszereiket Európában a legalacsonyabb árszinten behozó innovatív vállalatok magyarországi képviseleteinek működését.

Veszteség a Richternél

A Richter Gedeon Nyrt. a következő évben 3-4 milliárd forint eredménycsökkenéssel számol a kormány ismertetett, a gyógyszerpiacot érintő törvényjavaslat-csomagja hatásaként - közölte a gyógyszervállalat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Székely Krisztina a törvényjavaslatokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Éger István a kamarai tagságról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Mikola István (Fidesz)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A gyógyszergyártók álláspontja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást