Kövér: Gyurcsány nem létezik

InfoRádió / MTI
2006. október 9. 19:40
A Fidesz választmányi elnöke szerint mélyülő válságban van Magyarország, Gyurcsány Ferenc pedig megbukott. Kövér László erről mintegy húszezer ember előtt beszélt a Kossuth Lajos téri kormányellenes gyűlésen. Az MSZP szóvivője szappanoperáról beszélt.

"Gyurcsány Ferenc megbukott. Gyurcsány Ferenc nem létező személy. Menni fog vele majd a különleges anyagból gyúrt figurák egész kompániája: a veresjánosok, a kókák, a kunczék, a lendvaik" - hangsúlyozta Kövér László.

A politikus szerint egy tisztességes demokráciában a Gyurcsány Ferenchez hasonló emberek nem kerülhetnének a közéletbe.

A képviselő gazdasági és erkölcsi válságról, valamint a demokratikus intézményrendszerben tapasztalható problémákról is beszélt.

Kövér László szerint szó sincs arról, hogy valódi reformcsomag készülne. Szerinte a kormány tagjainak célja, hogy megszerezzék az állami tulajdont: egyebek mellett a gyógyszeripart, az egészségügyi szolgáltatások piacát, az állami földeket, a MÁV nyereséges üzletágait.

Ennek célja, hogy kormányzati hatalom nélkül is "uralkodni tudjanak az országon" - tette hozzá.

A Fidesz választmányi elnöke beszédében megemlítette Lamperth Mónika területfejlesztési és önkormányzati miniszter, valamint Szekeres Imre honvédelmi miniszter nyilvánosságra került beszédeit.

Kövér László kijelentette: nem lett a "bolsevik kutyából demokratikus szalonna".

Nyakó: szappanopera

Nyakó István, az MSZP szóvivője úgy fogalmazott: "a 163 részes szappanopera 4. epizódját láthattuk, ahol egy kopott karakterszínész az orbáni első rész ismétlését adta".