Közelebb a gyermekkori leukémia gyógyításához?

Infostart
2006. október 6. 04:49
A gének alapos megismerése révén elkerülhetők, vagy legalább mérsékelhetők lehetnek a kemoterápia mellékhatásai. Hetilapszemle.

A HVG arról közöl összeállítást, hogy hiába tudják már egy ideje 90 százalékos eredményességgel gyógyítani a gyermekkori leukémia egyik fajtáját, az onkológusokat igencsak aggasztotta, hogy a kemoterápiás kezelés után néhány évvel a gyógyult betegek egy részénél igen súlyos máj- és szívelégtelenséggel kísért mellékhatások jelentkeztek.

A lehetséges megoldást a közelmúltban a genomika, vagyis a gének összességével foglalkozó rendszerszemléletű biológiai tanulmány adta. Bár az már fél évszázada ismert, hogy a gyógyszerérzékenységnek genetikai alapjai vannak, a leukémia kezelése után fellépő nem kívánt hatáskért felelős géneket csak mostanában azonosították. Ennek nyomán ma már egy DNS-teszt alapján valószínűsíteni tudják, hogy a forgalomban lévő kemoterápiás szerek közül melyik okozza a későbbiekben a legkevesebb kárt a betegnek.

A Figyelő arról közöl írást, hogy a magas munkanélküliségtől sújtott nyugat-európai országokban a fiatalok diplomájuk dacára sem kapnak fix állást, csak gyengén fizetett szakmai gyakorlatokat vagy határozott időre szóló szerződéseket. A német szakszervezeti szövetség által készített felmérés szerint a pár éve végzettek felét érinti a gyakornoksor. A legtöbb gyakorlat nem a szakmai orientációt, hanem a munkaközvetítést szolgálja.

Külföldi társaikkal ellentétben a magyarországi pályakezdők viszont még átmenetileg sem hajlandóak lemondani az általuk megálmodott mértékű fizetésről.

A Heti Válasz interjút közöl Vidnyánszky Attilával, aki készülő filmjéről, és a színházcsinálásról is beszélt a lapnak. A Debreceni Csokonai Színház művészeti vezetője elmondta azt is, hogy színiakadémiát szeretnének szervezni, és nemzetközi fesztivál megszervezéséről is gondolkodnak.

Vidnyánszky Attila megbízatása öt évre szól, de ő tíz évben gondolkozik. A lapnak azt mondta: öt év alatt felépül az, ami a következő ötben kezdhet igazán működni. A művészeti vezető megjegyezte azt is: korábban nem dolgozott repertoárszínházban, a társulat egészen más felelősséggel jár.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást