Tüntetések: államellenes bűncselekmény miatt nyomoz a rendőrség

InfoRádió / MTI
2006. október 5. 19:35
Államellenes bűncselekmény elkövetése miatt indított nyomozást a tüntetésekkel összefüggésben az Országos Rendőr-főkapitányság.

Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője elmondta: az egyik internetes újság tartalma miatt rendeltek el nyomozást lázadás előkészületének megalapozott gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

A közszolgálati Híradó értesülése szerint három ember ellen folyik a nyomozás, internetes honlapokon megjelent felhívások miatt.

Egyikük a felhívást megfogalmazó Budaházy György, aki ellen már a Szabadság téri emlékmű megrongálása után elfogatóparancsot adtak ki. A Btk szerint államellenes bűncselekmény miatt akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.