Közéleti vita esküről és tettről

Infostart
2006. október 5. 22:40
Választási ígéret vagy a szavazók tudatos megtévesztése? Erről szólnak a közéleti viták, mióta szeptember 17-én nyilvánosságra került a miniszterelnök balatonőszödi beszéde, melyben frakciótársai előtt elismeri, hazudtak a választóknak az ország gazdasági helyzetéről.

Fűrész Gábor politikai kommunikációs szakértő azt mondta, a kampányban mindkét oldalon elhangzanak ugyan túlzások, de ez nem állítható szembe a gazdasági helyzet eltitkolásával.

"A miniszterelnök tesz egy esküt, amelyben vállalja a felelősséget a kormányzásért, és az ország jövőjéért, illetve az ország előremozdításáért. Ha szándékosan félrevezeti a választókat, akkor ez adott esetben ennek az eskünek a megszegése lenne, és pontosan ezért súlyosabb ez a probléma annál, ki mit ígért egy választáson" - fogalmazott a kommunikációs szakértő.

A híressé vált beszéd

A kormányfő - akkor még miniszterelnök-jelöltként - május 26-án az MSZP frakcióülésén elismerte, hogy az MSZP és a kormány hazudott.

"Nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél, két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Az ország annyival lépte túl lehetőségeit a szocialisták és a liberálisok kormányzása alatt, amit korábban elképzelni sem tudtak. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit" - mondta Gyurcsány Ferenc.

Nem sokkal a magnófelvétel nyilvánosságra kerülése után a kormányfő azt mondta: "az egész magyar politikai elit a hazugság csapdájába esett. Ebből a csapdából a magyar baloldal kitört, és kitörni készül". Gyurcsány Ferenc azzal érvelt, hogy az elmúlt 16 évben valamennyi politikai szereplő hazudott.

Mit mond a miniszterelnöki eskü?

Fűrész Gábor a beszéd nyilvánosságra kerülése után néhány nappal az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, az alapvető probléma a lelepleződésre adott reakcióval van, a demokrácia nem pusztán egy intézményrendszer, kell, hogy legyen morális alapja is.

A miniszterelnöki eskü szerint a miniszterelnök feladata az Alkotmány és a jogszabályok megtartása és megtartatása, valamint a Magyar Köztársaság fejlődésének előmozdítása.

A kormányfő hétfőn kért bizalmi szavazást maga és a kormány mellett. Az MSZP és az SZDSZ frakció egységesen támogatja, és várhatóan bizalmat szavaz ma neki az Országgyűlésben. A Fidesz és a KDNP álságosnak tartja a bizalmi szavazást, szerintük a miniszterelnök lemondása oldaná meg a helyzetet.