Félbeszakadt a Fidesz és a tüntetők egyeztetése

InfoRádió / MTI
2006. október 4. 12:14
Felfüggesztették a szerdán délelőttre összehívott egyeztetést a Kossuth téren demonstráló nyolc civil szervezet képviselői, amelyet a Fidesz rendezvényszervezőjével folytattak. A demonstrálók szerint a párt nem kompetens személyt küldött.

A Fidesz rendezvényszervezője vett részt azon az egyeztetésen, amelyet a Parlament közelében, egy kávézóban tartottak az eddig tüntető szervezetek. A civilek azonban úgy látták, a rendezvényszervező nem kompetens az ügyben, így az esemény politikai tartalmáról nem tudnak megegyezni.

A Fidesz azonban nem küld politikust, mivel nem politikai, hanem technikai kérdésekről akarnak egyeztetni.

A mintegy tízperces, zárt ajtók mögött zajló tanácskozáson a Fidesz rendezvényszervező munkatársa mellett részt vett a többi között a Lelkiismeret ,88 Csoport, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és az Új Magyarország Kulturális Egyesület képviselője.

Orbán Viktor hétfőn jelentette be, hogy nagygyűlést hív össze, ha koalíciós pártok 72 órán belül nem váltják le Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. Azóta a Fidesz honlapján egy visszaszámláló óra méri a 72 órából hátralévő időt.

A Kossuth téren szeptember 17-én kezdődött civil demonstráció, azt követően, hogy nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc májusi, balatonőszödi beszéde.