Az SZDSZ kritizálta, de támogatja a miniszterelnököt

Infostart
2006. október 4. 12:24
Az SZDSZ frakció is igennel szavaz Gyurcsány Ferencre pénteken az Országgyűlésben - derült ki a frakcióülés után. A megbeszélésen is kapott kritikát a miniszterelnök. Kuncze Gábor az InfoRádiónak elmondta: úgy látják, sokkal nagyobb empátiára van szükség az emberek felé.

Az SZDSZ frakció egységesen támogatja a miniszterelnököt a pénteki bizalmi szavazáson - jelentette be Kuncze Gábor pártelnök, az SZDSZ frakció ülése után, amelyen részt vett a miniszterelnök is.

Gyurcsány Ferenc kérdésre válaszolva elmondta: az SZDSZ frakcióülésén is hangzott el kritika. Az InfoRádió kérdésére, hogy miért nem kért bocsánatot, Gyurcsány Ferenc elmondta: erről is beszél majd a pénteki parlamenti ülésen.

Kuncze Gábor az InfoRádió kérdésére, hogy elhangzott-e a frakcióülésen, hogy a kormányfőnek bocsánatot kellett volna kérnie, azt mondta: főként olyan kritika hangzott el, hogy sokkal nagyobb empátiát kell tanúsítani az emberek iránt.

Kuncze Gábor közölte, felszólítják a Fideszt, hogy térjen vissza a parlamentbe, és ott folytassa le a politikai vitákat, és arra is, hogy küldje haza az embereket. Az SZDSZ elnöke kijelentette, mostantól a Fideszt tartják felelősnek mindazért, ami az utcán történik.