"Tarlós keresett valami bűnbakot maga helyett"

Infostart
2006. október 3. 11:56
A fővárosi MDF nem készül együttműködési megállapodás megkötésére a várost vezető MSZP-SZDSZ-koalícióval - mondta az InfoRádiónak Katona Kálmán, a párt korábbi főpolgármester-jelöltje.

Hozzátette: az MDF ellenzéki szerepet kíván betölteni, ezért inkább a Fidesz-frakcióval várható együttműködés.

Tarlós István, a Fidesz által támogatott független jelölt vasárnapi veresége után azt mondta: Demszky Gábor az MSZP-nek és az MDF-nek köszönheti győzelmét.

Az MDF ezen a választáson kiiratkozott a konzervatív pártok sorából - tette hozzá. Részletek itt!

Tarlós István "kétségbeesésében keresett valami bűnbakot maga helyett, megnevezett egy pártot" - mondta erre Katona Kálmán.

Szerinte azonban Tarlós István téved, hiszen ha az MDF nem indult volna el, vagy a pártot és programját nem népszerűsíti  főpolgármester-jelöltként, akkor most nem lenne ott a három képviselőjük a közgyűlésben, és nem lenne patthelyzet a kormánypártok és az ellenzék között.

Rámutatott: a jövőben nehéz dolga lesz a szocialistáknak és a szabad demokratáknak a testületben, hiszen ha csak egy képviselőjük megbetegszik, azonnal elveszítik többségüket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást