Orbán: az emberek leváltották a miniszterelnököt

Infostart
2006. október 1. 22:16
A Fidesz elnöke szerint a választók az önkormányzati voksoláson kijelentették, hogy Magyarországot az MSZP-SZDSZ koalíció delegálta kormány vitte csődbe. Orbán Viktor szerint az emberek arról is döntöttek, hogy nem tartják alkalmasnak a válság megoldására és a hivatalban lévő miniszterelnököt, akit vasárnap este leváltottak. "Nyomatékosan felszólítjuk az MSZP-t, hogy haladéktalanul hajtsa végre az emberek döntését" - fogalmazott az ellenzéki párt elnöke.

Orbán Viktor azt mondta: az MSZP történelmi vereséget szenvedett. Az emberek pedig kinyilvánították, hogy az igazságot, a békességet és az egyenes beszédet szeretik.

A Fidesz elnöke kijelentette: az emberek a legnagyobb ellenzéki pártot tisztelték meg bizalmukkal, hiszen országosan a voksok 52 százalékát szerezték meg, míg az MSZP a 35 százalékát.

Orbán Viktor köszönetet mondott mindazoknak, akik elutasították az erőszakot és békésen demonstráltak az elmúlt napokban.

A pártvezető köszönetet mondott azoknak is, akik elmentek szavazni, az emberek így a rendszerváltás óta a legnagyobb arányban nyilvánították ki véleményüket a helyhatósági választásokon.

"Nem felhőtlen az öröm, mert Magyarország egén súlyos felhők vannak", az emberek mégsem adták fel. Nem törődtek bele a hazugságokba, és kinyilvánították, hogy várnak valamit a demokráciától és magyar politikusoktól is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Orbán Viktor beszédének teljes változata
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Orbán Viktor beszédének szerkesztett változata
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást