Budapest legszegényebb kerülete a tét

Infostart
2006. szeptember 29. 16:36
Józsefvárosnak, a felmérések szerint Budapest legszegényebb kerületének, súlyos öröksége a sok lepusztult bérház és elhagyott iparterület. A város-rehabilitáció ugyan elindult, de még nagyon az elején tart. Az InfoRádió ma esti választási vitaműsorában Csécsei Bélát, az SZDSZ és Dénes Margitot, a Fidesz VIII. kerületi jelöltjét látja vendégül a jelöltek közül.

A mai Józsefváros területe az 1720-as években kezdett benépesedni. Az akkori földszintes agyagépületeket az 1838-as árvíz elpusztította. Az árvíz utáni újjáépítés során alakultak ki a városias jellegű utcák és középületek.

A II. világháborúban ezeknek az épületeknek a többsége elpusztult. A szocializmusban lakótelepek épültek itt, de a környék általános jellemzője továbbra is a leromlott állapot és a komforthiány maradt. Ebből ered még ma is Józsefváros legtöbb problémája.

A kerületben jelenleg nyolcvanezren laknak. Az önkormányzatot 1993 óta a szabad demokrata Csécsei Béla vezeti.

A VIII. kerület az ezredfordulón még a Rákóczi térről és a prostituáltakról volt nevezetes, a szinte minden utcára kiterjedő térfigyelő kamera-rendszer azonban eltüntette az örömlányokat a városrész közterületeiről.

A szegénységgel nehezebben birkózik meg az önkormányzat. A legutóbbi felmérések szerint a józsefvárosi lakossági vásárlóerő indexe a leggyengébb a fővárosban. A sajtó minden késő ősszel az önkényes lakásfoglalók és a polgármesteri hivatal kilakoltatási harcától hangos.

Több város-rehabilitációs program indult ugyan a "nyomortanyák" felszámolására, például a Corvin-Szigony projekt, ám ezek még csak a kezdeteknél tartanak.

A kerület másik nehéz öröksége a sok elhagyott iparterület, más néven a rozsdaövezet. A Ganz-gyár területe, a lebontandó Józsefvárosi pályaudvar, oldalában a főváros legnagyobb kínai piacával, mind megoldandó feladatot jelent a kerületnek.

A Belső-Józsefváros több köztere megújult az elmúlt évben, lassan halad viszont a Magyar Rádió előtti Pollack Mihály téri mélygarázs és sétálóutca kialakítása.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást