Megtagadták-e a parancsot az MTV-t védő rendőrök?

Infostart
2006. szeptember 25. 15:37
Egy hangfelvétel szerint a Magyar Televízió székházát védő egyik rendőrtiszt kilátásba helyezte a parancs megtagadását, miután több rendőrrel együtt bennrekedt a székház épületében. A rendőrség vizsgálja az esetet.

A Blikk című napilap birtokába került hangfelvétel szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik parancsnoka kilátásba helyezte az utasítás megtagadását is a múlt héten, amikor a randalírozók egy része elfoglalta a Magyar Televízió épületét.

Éjfél előtt a székházat védő egyik parancsnok - miután többszöri kérés ellenére sem érkezett erősítés - azt mondta a rádión keresztül, hogy kivonulnak az épületből, mert megfulladnak a füstben.

"Nem fogunk megdögleni ebben a kurva épületben" - mondta a Blikk szerint a felvételen fél órával éjfél előtt Giber László, a bent rekedt rendőrök vezetője.

Amikor azt a parancsot kapta, hogy maradjanak még bent, azt válaszolta: "Jöjjön be az, aki ezt az utasítást kiadta, és dögöljön meg az itt a szén-monoxidban. Megtagadom a parancsot, ha a hadbíróság elé állít, akkor is, rohadjon meg, aki ezt mondta. Kiviszem az összes emberemet innen. Benzinnel ránk gyújtottak mindent."

A parancsnok az indulatos kifakadás után mégis úgy döntött, hogy embereivel tovább védelmezi a köztelevízió székházát. Több felvételen jól látható, amint a rendőrök leveszik sisakjukat, és elhagyják az épületet, a rádió forgalmazás szerint egy óra húsz perckor. Az egység 150 tagja közül 114-en szenvedtek valamilyen sérülést.

Vizsgálják

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyelőre nem nyilatkozott az ügyben. A testület szóvivője, Schön Péter azt mondta: vizsgálják a megjelentek valóságtartalmát.

Az országos rendőrfőkapitány múlt héten pénteken azt mondta az InfoRádiónak, hogy elképzelhető rendőri vezetők felelősségre vonása, amiért nem léptek fel elég határozottan az egyenruhások a Magyar Televízió elfoglalásakor. Bene László hozzátette: erre csak akkor kerül sor, ha "már stabil rend és nyugalom van".

A rendzavarók múlt hétfőn este tizenegy óra körül törtek be az MTV székházába. A rendőrök visszavonulása után a főbejáraton áttörők szétvertek mindent, ami az útjukba került, többen pedig fosztogatni kezdtek.

A válságos helyzet miatt az MTV hajnali 1 óra 20 perckor megszakította adását. A rendőrség hajnali négy órára tudta normalizálni a helyzetet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást