Fideszes EP-képviselő: Magyarországon féldemokrácia van

Infostart
2006. szeptember 25. 18:04
A magyar politikában az ellenfelek mindig egymás kiszorítására törekszenek, ilyen szempontból féldemokratikus rendszer van Magyarországon - mondta az InfoRádióban Schöpflin György politológus. A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint a Gyurcsány-beszéd rádöbbentette a szavazókat, hogy nem azt kapták, amire szavaztak, és amit a média is közvetített a kormányról.

A rendszerváltozás egy féldemokratikus rendszert hozott létre, amely olyan szempontból demokratikus, hogy demokratikus választások zajlanak, és a kormány demokratikus legitimációt kap. A demokratikus értékek integrálása és internalizálása nem történt meg, így ezeket nem is alkalmazzák a politikusok önkorlátozásra - mutatott rá Schöpflin György.

A politológus professzor szerint "az önkorlátozás az, hogy az ember elismeri: a politikában ellenfelek vannak, de ellenségek nincsenek, tehát nem arra törekszik a hatalom gyakorlásakor, hogy teljesen kiszorítsa ellenfelét a politikai mezőnyből".

Ez a fajta önkorlátozás a Fidesz európai parlamenti képviselője szerint mindkét oldalról hiányzik, bár ebben a tekintetben az Orbán-kormány elnézőbben viselkedett a baloldallal, mint fordítva.

Ami az elmúlt négy évben történt, az egyértelmű, hogy a jobboldal "démonizálására, kizárására, eltüntetésére" irányult - vélekedett Schöpflin György.

A politológus szerint a Gyurcsány-beszéd kiszivárogtatása abban hozott változást, hogy rádöbbentette a szavazókat: ez a kormány mégsem az, amelyre szavaztak.

Schöpflin György szerint a kormányról kialakult torz képért felelős a magyar média is, amely szintén nem tartja be az önkorlátozás szabályait, és amelynek döntő többsége nem is próbál semleges lenni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást