A pénteken elindított úgynevezett "fehér mozgalomhoz" való csatlakozásra kérte a Kossuth téri demonstrálókat Schmitt Pál. A Fidesz alelnöke szombaton délután mondott néhány perces beszédet a Parlament előtti színpadon.
"A demokrácia olyan lehetőséget kínál számunkra az önkormányzati választások során, hogy sokan, nagyon sokan, jobb- és baloldalon egyaránt, úgy, mint egy népszavazáson szokás, hitet tehetünk az igazság, az őszinteség, a nyugalom, a béke, valamint Magyarország fejlődése mellett" - hangsúlyozta beszédében Schmitt Pál.
A fideszes politikus, utalva a köztársasági elnök ezzel kapcsolatos álláspontjára, hangoztatta: a miniszterelnök lelepleződése miatt morális válságban van Magyarország.
A téren jelenlévő több mint hétezer embert arra kérte a fideszes politikus, hogy viseljenek fehér szalagot, karkötőt, járjanak fehér ruhában, kifejezve ezzel: elutasítják az erőszakot és a hazugságot.