Tárki: MSZP - 18 százalék, Fidesz - 33 százalék

Infostart
2006. szeptember 22. 15:27
A Medgyessy-kormány vége felé vezetett legutóbb ennyivel a Fidesz az MSZP előtt - közölte a Tárki véleménykutató cég szociológusa. A legutóbbi felmérésük szerint az MSZP-t a teljes népesség 18 százaléka, míg a Fideszt 33 százaléka támogatja. Az adatok felvételekor még nem került nyilvánosságra a balatonőszödi Gyurcsány beszéd.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz 55, a szocialisták pedig 35 százalékon állnak. Sík Endre az InfoRádióban azt mondta, hogy az MSZP-től már a törzsszavazói is elpártolnak.

A válaszolók 35 százaléka a jelenlegi polgármestert választaná újra az önkormányzati választásokon, ez azonban a fővárosban nem érvényesül.

A biztos szavazók között többen említették Tarlós Istvánt, a Fidesz által is támogatott független jelöltet, mint Demszky Gábor szabad demokrata jelölt nevét.

A pártválasztásukban bizonytalanok aránya továbbra is magas. tízből négy ember bizonytalan pártválasztásában, vagy megtagadta a választ az erre irányuló kérdésre.

A választásokon való részvételi hajlandóságot firtató kérdésre adott válaszokból kiderült, hogy áprilisban még 69 százalék, júniusban 60 százalék, szeptemberben mindössze a megkérdezettek 53 százaléka állította, hogy biztosan elmenne szavazni, ha most vasárnap lennének a parlamenti választások.

A felmérés szerint a szavazásra jogosultak körében a két nagy párton kívül egyik párt sem éri el a parlamentbe jutáshoz szükséges z öt százalékos küszöböt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást