Átfogó egészségpolitikai koncepció kidolgozását javasolja a kormánynak az Állami Számvevőszék.
A szervezet szerint a tervezetben meg kellene határozni a magántőke, a magánvállalkozások szerepét, szakmai területeit, az állami támogatások alapelveit, és ezek alapján kellene szabályozni a szakellátások működésének rendszerét.
A számvevőszék azt vizsgálta, hogy az mennyire illeszkedik az egészségpolitikai célkitűzésekhez a szakellátások privatizációjának gyakorlata, a folyamatok hatására javult-e a betegellátás és megfelelően hasznosult-e az állami illetve önkormányzati vagyon.
A szervezet szerint 1993 és 2005 között a kormányprogramok a magánvállalkozások megjelenését és a tőkebevonást tartották az egyik megfelelő eszköznek a hatékonyabb ellátórendszer kialakításához, a célokat és a magánszolgáltatók szerepét azonban nem határozták meg.