A szocialisták mindezt részletezve azt mondták, hogy évente 40-50 ezer emberrel többnek lesz munkája, különösen az üzleti és a személyi szolgáltatásokban, valamint a feldolgozóiparban. Az egyik választási szlogen például "a munka és a cselekvés koalíciója" volt.
Ehhez képest a kormányprogram már jóval óvatosabban úgy fogalmaz, hogy több százezer új munkahely jöhet létre, ha azokat a támogatások révén képesek megteremteni a hazai vállalkozások. Ráadásul a kormány figyelmeztet, hogy az üzleti és az állami szektorban is munkahelyek fognak megszűnni.
Ami a kormányprogramból már kimaradt
A választási program számos olyan ígéretet tartalmaz, ami a kormányprogramban már nincs benne. A kampányban például tervben volt még az, hogy a kormány megteremti a munkabér-biztosítás rendszerét, csökkenteni fogja a heti munkaidőt és beépíti a munkaközi szünetet a napi munkaidőbe.
Ezeket hiába kerestük a kormány 2010-ig szóló tervei között.
Jelentős kiadást okozhat viszont az államnak az évente 50 ezer embernek munkát adó nemzeti közfoglalkoztatási program, ami viszont a választási szövegből hiányzik.
Szintén nem volt szó még a kampányban arról, hogy meg kell újítani az Állami Foglalkoztatás Szolgálatot, regionális szintre kell szorítani az állami fenntartású munkaerő-piaci intézményeket, és arról sem, hogy több munkaerő-piaci szolgáltatást civil szervezeteknek ad át az állam, ezzel értelemszerűen állami munkahelyeket szüntetve meg.
Márpedig a kabinet programjában ez már benne van, mint ahogy az is, hogy a kormány kezdeményezni fogja a munkaerő-piaci érdekegyeztetés rendszerének felülvizsgálatát.
Szintén nincsen szó a kormányprogramban a részmunkaidő és az otthoni foglalkoztatás bővítéséről, pedig az MSZP ezekre is ígéretet tett a választási kampány során.