Egyre gyorsabban apad a Tisza

InfoRádió / MTI
2006. április 30. 13:06
A Tisza teljes magyarországi szakaszán lassan, de növekszik az apadás üteme. Az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője közleménye szerint az elmúlt 24 órában Szolnoknál hét, Csongrádnál és Szegednél tíz-tíz centimétert apadt a Tisza.

Reich Gyula hozzátette: a Hármas-Körösön 8-9 napja tetőzött az árhullám, az apadás azóta is lassú. A hazai folyókon 1624 kilométeren van készültség, ebből harmadfokú a védekezés 339 kilométeren a Tisza mentén.

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője közölte: az ár- és belvízzel érintett területek nagysága 116 ezer hektár. Hozzátette: az ár és a belvíz miatt eddig 2645 embernek kellett elhagynia otthonát.

Dobson Tibor hangsúlyozta: a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Csépa és Tiszasas egyes magasabban fekvo körzeteibe visszatérhettek a kitelepítettek.

A Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője, Varga László elmondta: a jelenlegi 975 centiméteres vízállása még mindig felette van az 1999-ben mért második legmagasabb értéknek, de már megkezdődhet a Kisköre és Szolnok közötti nyúlgátak elbontása.

Szólt arról is, hogy Szolnokon hamarosan elbontják a Tisza-parti sétány mellvédjének támasztékát is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Árvíz - Reich Gyula, OMIT
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást