A munkahelyteremtés felgyorsítását és a dolgozók kiszolgáltatottságának csökkentését szorgalmazta Wittich Tamás, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke.
Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának vezetője azt hangsúlyozta, hogy a közigazgatás, az egészségügy és az oktatás reformja csak a társadalom, valamint az érdekképviseletek részvételével és egyetértésével lehet sikeres.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke arra vár választ, hogy mennyiben érinti majd a munkavállalókat az államháztartási egyensúly megteremtése.
Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének vezetője azt mondta: elfogadhatatlan számukra az SZDSZ-nek az a javaslata, amely alapján megszűnne a munkaügyi minisztérium.
Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke közölte: reméli, hogy az ellenzék erős kontrollt jelent majd a parlamenti munkában.
Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés alelnöke úgy vélte: a kormány a jövőben is odafigyel majd a munkavállalók érdekeikre.