Stumpf: Budapest dönt az SZDSZ-ről

Infostart
2006. március 23. 06:42
A Századvég alapítvány elnöke szerint az első fordulóban sok helyen lehet érvényes és eredményes a választás, és ez akár az egész voksolás kimenetelét eldöntheti.

Stumpf István szerint a két nagy párt a 2002-es szavazóinak csaknem kétharmadát meg tudta tartani.

A saját tábor mozgósítása döntheti el a választást. Ma úgy tűnik, a Fideszt támogatók körében nagyobb azok aránya, akik biztosan elmennek voksolni, mint a szocialistáknál - vélekedett az Orbán-kormány kancelláriaminisztere.

Ezt a választást az dönti el, hogy a pártok hány olyan választót tudnak mozgósítani, aki már egyszer elkötelezte magát mellettük. Mindent egybevéve - bár számok alapján nem lehet következtetni - a Fidesz jobban mozgósítja saját táborát - mondta Stumpf István.

A politológus szerint, ha az első fordulóban eldőlő egyéni kerületek 80-90 százalékát megnyeri az egyik párt, az olyan üzenetet közvetít, hogy megvan a győztes.

Ebben az esetben a második fordulóban érvényesülhet a győztesre szavazás effektusa. Ha ez azt eredményezi, hogy csak két párt jut be a parlamentbe, akkor egy nem várt "földcsuszamlás" is bekövetkezhet - mondta Stumpf István.

A politológus szerint az MSZP stratégiai érdeke, hogy az SZDSZ bekerüljön a parlamentbe.

A Századvég elnöke úgy látja, a kisebbik kormánypárt sorsa azon múlik, hogyan szerepel Budapesten.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást