Ágh Attila: a Fidesz sérelmi politikát folytat

Infostart
2006. március 18. 15:53
Nem érezhető olyan markáns kormányváltó hangulat, mint amilyen négy éve volt - mondta Ágh Attila politológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A Corvinus Egyetem professzora szerint a közvélemény-kutatások által előre jelzett alacsonyabb részvételi hajlandóság az SZDSZ-nek, míg egy magasabb az MDF-nek kedvezhetne.

A pártok azt szokták mondani, hogy nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást, és igazuk van - mondta Ágh Attila arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen eredmény rajzolódik ki a jelenlegi felmérésekből. A közvélemény-kutatások ma azt mutatják, hogy a két nagy párt fej-fej mellett halad, a Medián szerint egy kis szocialista előnnyel, az SZDSZ tartósan 5 százalék felett van, az MDF azonban ezt nem éri el, míg a többi párt együtt sem jutna be a parlamentbe.

A politológus szerint azonban, ha a tendenciát nézzük, akkor azt látjuk, hogy az MSZP az utóbbi pár hónapban erősödött, ennek megfelelően a szocialista szavazók önbizalma is megnőtt. A választói magatartás intenzitása pedig nagyon fontos tényező - mutatott rá a politológus.

Alacsonyabb részvétel várható, mint 4 éve

A közvélemény-kutatók mérései ma 60 százalékra teszik a részvételt. Ha ennyien, vagy ennél kevesebben mennek el szavazni, az a kis pártok közül az SZDSZ-nek kedvez, hiszen annyi szavazója - 240-250 ezer szavazó - biztosnak látszik, ami ekkora részvételnél az 5 százalékot jelenti.

Az MDF-et "nagy talánynak" nevezte Ágh Attila, hozzátéve: ha bizonyos, egyelőre bizonytalan rétegek megmozdulnak, akkor egy magasabb részvételi aránynál, 65-70 százalék körül meglehet az MDF-nél is a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalék.

Jövőcentrikus szocialista kampány


A politológus szerint a két nagy párt kampányában most egy fordított képet láthatunk, mint az elmúlt választásoknál. Idén a szocialisták kampányolnak a jövővel, míg a Fidesz hátat fordított 1998-as és 2002-es taktikájának, és a múltról beszél.

Felmerülhet persze a kérdés, hogy az MSZP jövőcentrikus kampánya nem annak tulajdonítható-e, hogy az elmúlt négy év sok szempontból, például a költségvetési hiány leszorítása szempontjából nem volt sikeres. Ágh Attila szerint azonban nem erről van szó, hiszen a kritikákat amúgy sem lehet megúszni.

"Az elmúlt 4 évnek ráadásul része volt a 32 százalékos reáljövedelem emelkedés is, és itt lesz a Fidesz csapdahelyzete, hogy a lakosság 50-60 százaléka úgy érzi, jobban él" - vélekedett a politológus, hozzátéve, hogy a jövőbe nézés inkább egyrészt a következő 7 éves uniós büdzsére felkészülő kormányzati tevékenységből adódik, másrészt próbálkozás arra, hogy a szocialisták megszólítsák a 35 év alattiakat is.

"Sérelmi politikát" folytat a Fidesz

Ágh Attila szerint sérelmi politikát folytat a Fidesz a választási kampány során. A Budapesti Corvinus egyetem professzora úgy látja, a nagyobbik ellenzéki párt programjában tartalmilag új elem az eddig elmondottakhoz képest nem jelenik meg.

Formai, és személyi meglepetések azonban lehetnek - jegyezte meg a politológus, utalva arra, hogy például Mikola István nemrég a párt második embereként, kormányfő-helyettes jelöltként jelent meg az országos listán.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ágh Attila a várható részvételrõl és a kis pártokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Ágh Attila az MSZP-rõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Ágh Attila a Fideszrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást