Kiegyenlített az MSZP és a Fidesz küzdelme

Infostart
2006. február 27. 20:08
A Magyar Gallup Intézet februári felmérése szerint kiegyenlített a két nagy párt küzdelme: a választásra jogosultak körében 3 százalék a Fidesz előnye, de a választáson részvételüket biztosra ígérők körében ugyanannyian támogatták az MSZP-t, mint a Fideszt.

Továbbra is a mérési hibahatáron belüli különbségeket mutatnak a pártok támogatottságában a Magyar Gallup Intézet adatai. A februári pártpreferencia vizsgálat eredménye szerint az összes megkérdezett körében 3 százalékkal vezet a Fidesz a kormányzó MSZP előtt. A Fidesz 29 százalékon áll, az MSZP támogatóinak aránya 26 százalék, az SZDSZ-é 4, az MDF-é 3. (Ez az adatsor azt mutatja meg, hogy ha valamennyi választó joggal rendelkező magyar állampolgár szavazna, milyen eredményeket hozna egy "most vasárnapi" voksolás.)

A biztos szavazók között az eredmény teljesen kiegyenlített. A több mint ezer ember megkérdezésével készített, reprezentatív felmérés szerint a szavazók 42,1 százaléka az MSZP-re, 41,7 százaléka a Fideszre, 5,8 százaléka az SZDSZ-re, 4,4 százaléka pedig az MDF-re adná a voksát. (Ez az a szavazói csoport, amely nagy valószínűséggel részt vesz a választáson, s a felmérés időpontjában, február 18-a és 23-a között meg is tudta mondani, hogy melyik pártot választaná.) Az adatok szerint a nagyok rovására, valamelyest javult a kisebb pártok támogatottsága.

A választáson való részvételüket biztosra ígérők aránya most 59 százalék; 15 százalékuk nem közölte, hogy melyik pártra adja majd voksát.

A Gallup adatai szerint negyedik hónapja folyamatosan javul a miniszterelnök tevékenységének megítélése; most a válaszadók 47 százaléka vélte úgy, hogy Gyurcsány Ferenc jól végzi feladatát.