Copacabana, Stones és millió ember

Infostart
2006. február 19. 12:12
Több mint egy millió rajongó vett részt a Rolling Stones ingyenes, brazíliai fellépésén, ezzel minden idők egyik legnagyobb rockeseményévé varázsolva azt.

A Rolling Stones Rio de Janeiro legendás tengerpartján, a Copacabanán tartott ingyenes koncertet szombat éjszaka. Az együttes húsz dalt játszott a hét emelet magas színpadon, melyet egy külön nekik fenntartott út kötött össze az együttest elszállásoló hotellel.

Ez volt az első alkalom, hogy a brit együttes ingyenes koncertet adott Brazíliában, mely egyben Rolling Stones aktuális, "A Bigger Bang" nevet viselő turnéjának egyik állomása is volt.

A rajongók egy része a teljes szombati napot a nyári hőségben a helyszínen töltötte, hogy jó helyet szerezzenek a koncertre.

Rio de Janeiro városának 750 ezer dollárba került az együttes fellépése, amelyet az egy hét múlva kezdődő riói karnevál elé időzítettek.

Az amerikai rajongók sem maradtak le a semmiről, hiszen az Egyesült Államokban rádión és az interneten is lehetett követni az eseményt, ráadásul országszerte mintegy 150 mozi is élőben vetítette a koncerten történteket.

Ugyanakkor - a várakozások ellenére - nem ez volt minden idők legnagyobb rockkoncertje. Az továbbra is Rod Stewart nevéhez fűződik, aki 1994-ben 3,5 millió embernek énekelt - szintén a Copacabanán.