Zöld út az M0-ásnak

InfoRádió / MTI
2006. február 16. 15:03
Egyelőre folytatódhat az M0-ás körgyűrű építése, mivel a Fővárosi Bíróság elutasította a SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület kérelmét az építés felfüggesztésére, de a felperes keresetében szereplő további beadványokról újabb tárgyalások lesznek - mondta Tompos Attila, a beruházó Nemzeti Autópálya Zrt. EU koordinációs igazgatója.

A SZIKE a Fővárosi Bíróságon támadta meg az M0-ás körgyűrű 3-as út és M3-as autópálya közötti 8,9 kilométeres részszakaszának 2005. december 21-én kiadott építési engedélyét.

A Fővárosi Bíróságtól a civil szervezet a másodfokú építési engedély végrehajthatóságának felfüggesztését is kérte, ebben az ügyben született döntés, amikor a bíróság nem adott helyt a kérelemnek.

A mostani végzés ellen a Fővárosi Ítélőtáblánál 15 napon belül fellebbezhet a felperes.

A részvénytársaság korábban közölte: ha az építést nem tudják a tervezett időpontban befejezni, akkor Magyarország eleshet a kohéziós alap 284 millió eurós támogatásától.

Az Európai Unió azzal a feltétellel nyújtott a beruházáshoz 85 százalékos vissza nem térítendő támogatást, hogy az utat 2007. november 30-ig forgalomba kell helyezni.