Négy millió forintba kerülnek a nők a Rudasnak

Infostart
2006. február 10. 14:16
Csaknem 4 millió forintos vesztesége származik a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt-nek a Rudas Fürdő női napjaiból. Mogyorósi Ferenc, a társaság üzemeltetési osztályvezetője elmondta, hogy számítottak a bevétel-kiesésre a változtatás bevezetésekor.

Átlagosan 72 hölgy látogatja a Rudast a női napokon. A férfiak viszont 179-en, azaz két és félszer annyian jönnek egy nap alatt.

A fürdő ennek ellenére egyelőre nem tervezi, hogy változtat az egy hónapja bevezetett gyakorlaton. Három hónapot adtak az újításnak, ezután mérlegelnek. Ha ezalatt nem csökken a veszteség, hosszútávon nem tudják vállalni ezt a bevételkiesést.

Hetven éve csak férfiak

A Rudas gőzfürdőjét 1936 óta csak férfiak látogathatták, egyedül a vasárnap számított koedukált napnak. A gőzfürdő felújítása után többen követelték, hogy szűnjön meg az egyenlő bánásmódot sértő gyakorlat.

Ennek nyomán január óta kedd délelőtt és csütörtök délután csak nők mehetnek be a fürdőbe.

Az igényeket felmérő próbaidőszak három hónapig tart, tehát ha a hölgyek továbbra is távol maradnak a Rudastól, áprilistól akár meg is szűnhet a főpolgármester bevonásával kiharcolt kedvezmény - mondta Mogyorósi Ferenc, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. osztályvezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást