Átláthatatlan az innovációs pénzek elosztása

Infostart
2006. február 6. 18:32
A gazdasági és az oktatási miniszterhez fordult a Magyar Innovációs Szövetség az Innovációs Alap pályázati rendszerének lassúsága miatt. A szervezet szerint a pályázatok kiírása bonyolult, nincsenek visszajelzések, és senki Nem ellenőrzi a kifizetett pénzek hasznosulását.

A szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: 2005 vége óta ez a két miniszter felügyeli a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalt, és mindkettőjüknek jelezni kívánták, hogy az elmúlt időszakban sok jogos kritika érkezett az alap működésével kapcsolatban.

Pakucs János hozzátette: az Innovációs Alap pályázati kiírásai bonyolultak, nehezen értelmezhetők, esetenként irreálisan rövid határidőket tartalmaznak.

A szakember szerint az elbírálás rendje átláthatatlan, a bírálatok nem nyilvánosak, az elutasító határozatokhoz pedig nem fűznek indoklást.

Az ügymenet lassú, a pénzügyi elszámolás túl bonyolult, a pénzek felhasználását, gazdasági hasznosulását pedig ellenőrizni kellene – hangsúlyozta Pakucs János.

A Magyar Innovációs Szövetség elnöke közölte, hogy az innovációs alap bevételeinek kétharmadát adó cégeknek nincs közvetlen beleszólásuk a pénzek elosztásába.

Képviselőik ott ülnek ugyan az Innovációs Bizottságban, de az csak véleményezhet és javaslatokat tehet - hangsúlyozta Pakucs János.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást