SZDSZ: ügynöktörvény-javaslat

Infostart
2006. február 5. 16:54
Az SZDSZ zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújt be jövő héten az állambiztonsági levéltárakról szóló úgynevezett ügynöktörvényhez, hogy azt még ebben a kormányzati ciklusban elfogadhassa az Országgyűlés. Ezt a kisebbik kormánypárt ügyvivője jelentette be Budapesten.

Fodor Gábor elmondta: a szabad demokraták azt javasolják, hogy az átvilágítási törvény közszereplőkre vonatkozó felsorolását emeljék át a levéltári törvénybe, és így definiálják pontosan a közszereplő fogalmát.

Hozzátette: a a módosítás kidolgozásakor figyelembe vették az Alkotmánybíróság ügynöktörvénnyel szemben megfogalmazott kifogásait.

Az MSZP elnöke egyetért a Szabad Demokraták Szövetségének azzal a felvetésével, hogy mielőbb tisztázni kell az ügynökmúltat. Hiller István az Elszámolás 2006 című budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: MSZP egy évvel ezelőtt már megtette javaslatát az ügynöktörvényre, és akkor arra a következtetésre jutott, hogy alkotmánymódosításra van szükség, ehhez azonban nem kapott elegendő többséget az Országgyűlésben.