Kolátoznák a múlt adatainak megismerhetőségét

Infostart
2006. február 3. 17:41
A Magyar Országos Levéltár főigazgatója felülvizsgálná azokat a jogszabályokat, amelyek alapján jelenleg kiadják a kutatási engedélyeket.

Gecsényi Lajos szerint a mostani paragrafusok felületesen határozzák meg a tudományos kutatás fogalmát.

A főigazgató emlékeztetett: ma elég, ha a kutató egy olyan intézménytől hoz támogató nyilatkozatot, amely közfeladatot ellátó módon tudományos feladatokat lát el.

Hozzátette: egyetlen törvény sem határozza meg ugyanakkor az ilyen jellegű intézmények körét.

Gecsényi Lajos úgy fogalmazott: a sajtóban megjelent cikkekből az derül ki, célzott kutatások folynak, amelyek nem biztos, hogy tudományos értékűek.

Az Élet és Irodalom című hetilap a közelmúltban Szepesi György sportriporterről, Heltai András újságíróról, Szabó István filmrendezőről, Paskai László bíboros, volt esztergom-budapesti érsekről írta azt, hogy korábban ügynök volt.

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy az adatokat a jogszabályok megkerülésével hozzák nyilvánosságra; a cikkek meghaladják azokat a lehetőségeket, amelyeket az adatvédelmi törvény biztosít a kutatók számára.