Gyorsabb lehet a közbeszerzés

InfoRádió / MTI
2006. február 3. 13:33
Magyarországon a közbeszerzések 10 éves története alatt csaknem 6400 milliárd forint értékben folytattak le eljárást - mondta egy budapesti konferencián a Közbeszerzések Tanácsának elnöke, aki szerint a törvény módosításával gyorsabbak és rugalmasabbak lehetnek az eljárások.

A Közbeszerzések Tanácsának elnöke közölte: a törvény 1995. november 1-jei hatályba lépése óta fokozatosan emelkedett a közbeszerzések jelentősége, és az eljárások értéke tavaly már a GDP közel 6 százalékát tette ki.

Berényi Lajos a magyar gazdaság fejlesztése szempontjából kulcskérdésnek nevezte, hogy a tenderekbe mennyire tudnak bekapcsolódni a mikro-, kis- és közepes vállalkozások.

Berényi Lajos az InfoRádióban azt mondta: azért kellett módosítani a törvényt, hogy megfeleljen az Európai Unió új irányelveinek, ezenkívül hasznosították az eddigi tapasztalatokat. Reményeink szerint ezzel a rendszer rugalmasabb lesz – tette hozzá.

Új elem lesz a versenypárbeszéd, amely jelentősen kiszélesíti a tárgyalásos eljárás szerepét. Emellett megteremtik az elektronikus közbeszerzés lehetőségét, amely gyorsíthatja az eljárásokat – vélte Berényi Lajos.

A Közbeszerzések Tanácsának elnöke szerint az értékhatárok a résztvevők számára kedvezően változtak: az egyszerű áru- és szolgáltatás-beszerzésnél kétmillióról nyolcmillióra emelték a határt, amely alatt nem kötelező közbeszerzést lefolytatni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Berényi Lajos a törvény módosításáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást