Száz millió forintos áfacsalás miatt nyomoz a rendőrség. 2001 óta két ember több mint 200 céget látott el fiktív számlákkal. A vállalkozások nemcsak áfát "spóroltak" ezzel, hanem a társasági adóalapjukat is így csökkentették.
A két gyanúsított jutalékért adta a számlákat az elmúlt években. Volt olyan vállalkozás, amelynek csak néhány 100 ezer forint értékű számlát vett, a többség viszont több milliós nagyságrendben.
A számlaadó cégeket évente cserélték, az „elhasznált” vállalkozásokat pedig hajléktalanoknak adták el.
A nyomozás eddigi adatai szerint ezzel a gyanúsítottak 100 millió forintos áfa-csalást követtek el – mondta el az InfoRádióban a Nemzeti Nyomozó Iroda pénzügyi főosztályának helyettes vezetője.
A nyomozás egy adóellenőrzés után indult el – közölte Vankó László. A napokban ellenőrzést tartanak azoknál a cégeknél is, akik vásárolták a számlákat.
A számlagyárat működtető két emberen kívül más gyanúsítottak is lehetnek.