Nehéz kideríteni, mely termékekre hat az áfa-csökkentés

Infostart
2006. január 31. 12:39
Az akciós termékek áraiban érzékelhető az 5 százalékos áfacsökkenés. Azt azonban nehéz megállapítani, hogy az árak csökkenése a szokásos év eleji kiárusítások, vagy valóban az áfa mérséklése eredményezte - derül ki a GlobalPlaza.hu felméréséből.

A cég ügyvezető igazgatója az InfoRádióban elmondta: a termékek 15 százaléka jelentősen kevesebbe került januárban, mint tavaly. 75 százalékuk pedig az áfa mértékével lett olcsóbb. Az áruk tizede viszont drágult – közölte Ljasuk Dimitry.

Az áruházakigyekeztek összemosni az év eleji leértékelést az áfa-csökkenéssel. Ezért nehéz kideríteni, mi csökkent az áfa miatt - tette hozzá.

Elsősorban az elektronikai termékelért kell kevesebbet fizetni: a mosógépek, a hűtők és a televíziók ára zuhant a leginkább.

Az üzletek már igényelhetik az úgynevezett áfa-védjegyet. A kormány és a kereskedők megállapodása alapján ezzel a rendszerrel tájékoztatják a vásárlókat arról, hogy az üzlet mely termékeinél érvényesíti áraiban a 25 százalékos áfakulcs 20 százalékosra csökkentését.

A kormányszóvivő szerint az áfa csökkentése csak az idén legalább 165 milliárd forint megtakarítást jelenthet a vásárlóknak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást