Csökkenő járulék egyenlő nagyobb nyugdíj?

Infostart
2006. január 27. 16:39
Az MSZP szerint hibás a Fidesznek az a gondolatmenete, amely szerint a tb-járulék tíz százalékpontos csökkentése után be lehet vezetni a 14. havi nyugdíjat. Az ellenzéki párt viszont úgy látja: volt már példa arra, hogy a járulékok csökkentése mellett nőtt a tb-kassza bevétele.

Az MSZP szociális munkacsoportjának vezetője az InfoRádióban azt mondta: a Fidesz elgondolása játék a számokkal.

A járulék nagysága, a munkahelyek száma és a társadalombiztosítási pénztár bevételei között nincs olyan szoros összefüggés, mint amilyet az ellenzéki politikusok feltételeznek - mondta Vidorné Szabó Györgyi.

Közölte: a tíz százalékpontos járulékcsökkenés miatt a nyugdíjkasszából kieső bevételt úgy lehetne pótolni, ha rövid időn belül 150 ezer olyan új munkahely jönne létre, ahol félmillió forintot keresnek a dolgozók.

A Fidesz-frakció szociális kabinetjének tagja az InfoRádióban azt mondta: az Orbán-kormány idején is tíz százalékkal csökkentették a járulékot, így 230 ezer új munkahely jött létre, amiből adó- és járulékbevétel keletkezett.

Soltész Miklós szerint az MSZP nagyon nagyot téved, újabb járulékcsökkentéssel versenyképessé tehetők a magyar vállalatok, a magyar termékek és a magyar munkaerő is, az új munkahelyeknek köszönhetően pedig növekednek a társadalombiztosítási pénztár bevételei.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vidorné Szabó Györgyi a járulékcsökkentésrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Soltész Miklós a járulékcsökkentés hatásairól
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást