"Soha nincs elég donor"

Infostart
2006. január 18. 05:54
A kétszeres májátültetésen átesett kislány kálváriája ráirányította a figyelmet a szervátültetés magyarországi helyzetére. Összefoglalónkból kiderül, mi akadályozza, hogy több transzplantációt végezzenek a magyar orvosok, és miért Bécsben végzik a "magyar" tüdőátültetéseket.
Tüdőátültetés csak Bécsben

Sem tüdőátültetés, sem vékonybél-transzplantáció nem végezhető Magyarországon, pedig az orvosi szakértelem és a tárgyi feltételek megvannak hozzá – mondta el az InfoRádióban a Magyar Transzplantációs Társaság elnöke.

Szenohradszky Pál hozzátette: jelenleg a magyar donoroktól származó tüdőket Bécsben ültetik be a magyar betegekbe.

A szakember szerint – az Egészségügyi Minisztérium engedélyén kívül – csak néhány millió forintos műszervásárlásra lenne szükség ahhoz, hogy Magyarországon is el lehessen végezni ezeket a beavatkozásokat, a szakértelem és a műtők alap-felszereltsége adott.

Több orvos kellene

A Magyar Transzplantációs Társaság elnöke a szervátültetés általános magyarországi helyzetéről azt mondta: a transzplantációk számát tekintve Magyarország az európai középmezőnyben van.

Szenohradszky Pál szerint 50 százalékkal lehetne növelni az átültetések számát, ha több kórház jelentene donort.

Ehhez azonban szükséges lenne javítani a kórházak műszerezettségén, enyhíteni az orvoshiányt, különösen az intenzív osztályokon, a donorok jelentésére pedig több koordinátort alkalmazni – tette hozzá.

A szakember szerint egyébként a világon sehol sincs elég átültethető szerv, ezért is terjed az élődonoros transzplantáció.

Hiányzó infrastruktúra

A Hungarotransplant Kht. ügyvezető igazgatója az InfoRádióban azt mondta: a magyar kórházaknak csak a fele tesz jelentést donorról; az intézményekben ugyanis sokszor nincs meg az infrastrukturális háttér ahhoz, hogy időben kivegyék a szervet, azt elszállíttassák, és mindezt összehangolják a beültetéshez szükséges műtéttel.

Több szerv kivételénél bonyolult szervezésre van szükség, mert az egyes szervek kivételét más-más orvoscsoport végzi, de egyszerre kell dolgozniuk – tette hozzá Borsi József.

Pedig egy kórház egy donor bejelentésért 380 ezer forintot kap az egészségbiztosítótól, ha vesét lehet átültetni, és 580 ezer forintot, ha ez több szervnél is lehetséges.

Behatárolt lehetőségek

Borsi József mindemellett hangsúlyozta: a donorok számát behatárolja, hogy csak az úgynevezett dobogó szívű agyhalottakból lehetséges a szervek kivétele, az ő számuk pedig korlátozott, egy tízmilliós országban nincs több évi mintegy háromszáznál.

Tovább csökkenti az átültethető szervek számát az esetleges fertőző betegségek megléte és a hozzátartozók tiltakozása. A Hungarotransplant Kht.-hoz tavaly érkező 300 bejelentett donorból 100-nál ilyen okokból nem operáltak ki szervet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Borsi József a donorhiány okairól
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szenohradszky Pál a tüdõátültetésrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szenohradszky Pál a magyar transzplantációs helyzetrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Borsi József a kórházak felkészültségérõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást