SZDSZ: nem lesz közös főpolgármester-jelölt

Infostart
2006. január 6. 13:27
Ragaszkodik Demszky Gábor indításához az SZDSZ, így várhatóan nem lesz közös koalíciós főpolgármester-jelölt Budapesten - értesült az InfoRádió. Korábban a szocialista fővárosi kormánymegbízott arról beszélt az InfoRádióban, hogy az MSZP a végsőkig is hajlandó elmenni egy közös jelölt érdekében.

Levonva a köztársaságielnök-választás tanulságait, az MSZP akár a végsőkig is elmegy azért, hogy közös főpolgármester-jelöltet találjon az SZDSZ-szel - jelentette ki a fővárosi kormánymegbízott az InfoRádiónak. Molnár Gyula elmondta: ez vonatkozik az SZDSZ-re is, mert a koalícós pártoknak meg kell állapodniuk a közös jelölt kérdésében.

Az MSZP-s politikus közölte: hivatalosan mindkét párt csak az országgyűlési választások után fogja megnevezni a főpolgármester-jelöltjét. Úgy vélte: az dönt majd, hogy a két jelölt közül melyiknek nagyobb a támogatása.

Bőhm András, a fővárosi SZDSZ-frakció vezetője az InfoRádióban kijelentette: nem lesz közös főpolgármester-jelöltje a két pártnak, az pedig biztosra vehető, hogy az SZDSZ jelöltje Demszky Gábor lesz.

„Egész egyszerűen nincs ok arra, hogy Budapesten a két párt közös jelöltje legyen a főpolgármester-jelölt. Eddig a fővárosi koalíció jól működött, de nem biztos, hogy ebben a fajta szövetségben van további tartalék” – nyilatkozta az InfoRádiónak Bőhm András.

A fővárosi SZDSZ-frakció vezetője szerint Molnár Gyula hibát követ el, amikor már az országgyűlési választások előtt szóba hozza a főpolgármester-jelöltséget.

A szabad demokrata politikus úgy gondolja, hogy a parlamenti választásokig az együttműködésnek és nem a versenynek van helye a két párt között, márpedig ezt lehetetlenné teszi a fővárosi kormánymegbízott „folyamatos nyomulása”.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást