A baleset eredménye: új radarok Ferihegyen

InfoRádió / MTI
2006. január 6. 20:49
Több órán át zárva volt a Ferihegyi repülőtér 1-es kifutópályája, miután a Berlinből érkező Malév-gép kicsúszott a betonról és beleragadt a sárba. A baleset után a gazdasági és közlekedési miniszter olyan radarok beszerzését rendelte el, amelyek mérni tudják a guruló repülők sebességét.

A Malév 671-es járata a menetrend szerint szállt le Ferihegyen. A légi irányítók arra utasították a Boeing 737-est, hogy sürgősen hagyja el a kifutópályát, a gép ezután szaladt a fűre, ahol futóművei belesüppedtek a talajba. Kivontatása több órát vett igénybe.

Németh Krisztina, a cég kommunikációs vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta: a baleset viszonylag lassú sebességnél történt, az utasok és a személyzet tagjai közül senki nem sérült meg.

Becske Lóránd, a Polgári Légiközlekedési Hatóság igazgató-helyettese az InfoRádiónak azt mondta, hogy a pilóta valószínűleg az időjárási körülmények miatt nem tudta megfelelően lefékezni a repülőgépet.

Somogyi-Tóth Gábor, a Budapest Airport Rt. forgalmi vezérigazgató-helyettese az InfoRádióban ezzel szemben arról beszélt, hogy az első vizsgálatok szerint nem a csúszós pálya miatt történt a baleset.

Batiz András kormányszóvivő közölte: Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter új gurító radarok beszerzését rendelte el.

Ábrahám Gergely, a miniszter sajtófőnöke elmondta, hogy az új gurító radar valójában egy olyan szoftver, amelyet a már meglévő rendszer kell csatolni.

A gurító radart a reptér teljes radarrendszerének már zajló korszerűsítésének keretében állítják majd üzembe, költsége több 10 millió forint.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Németh Krisztina, a Malév szóvivõje a balesetrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Becske Lóránd, a Polgári Légiközlekedési Hatóság igazgató-helyettese
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást