MSZP: csökkent a szegénység

Infostart
2005. december 29. 12:34
Csaknem 110 ezerrel csökkent a szegények száma 2003-hoz képest - közölte az MSZP alelnöke. A Fidesz szerint a "luxusbaloldal önmagát ünnepli".

Újhelyi István a Tárki adataira hivatkozva az InfoRádióban azt mondta, hogy a háztartások kiadásai is mérséklődtek az elmúlt években.

A szocialista politikus arról is beszélt, hogy a jövedelmek közötti különbségek is csökkentek az elmúlt időszakban.

Az elmúlt évek igazolták, hogy a kormány helyesen határozta meg a célt, a szegénység mérséklését, és ehhez helyesen választotta meg az eszközöket – mondotta Újhelyi István.

A Fidesz-frakció szociális kabinetjének vezetője szerint az MSZP szelektált a Tárki adataiból.

"Elfelejtik megemlíteni, hogy a polgári kormány idején volt a legalacsonyabb a szegénység. (...) A Medgyessy-Gyurcsány kormány három és fél év alatt nem tudott olyat tenni, amely javított volna a legnehezebb sorsú emberek helyzetén, a szegénység mára jóval nagyobb, mint 2000-ben volt" - írta közleményében Harrach Péter.



KAPCSOLÓDÓ HANG:
Újhelyi István (MSZP) a Tárki felmérésérõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Harrach Péter (Fidesz) a szegénységrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást