Állami intézmények sorát szüntetné meg a kormánybiztos

Infostart
2005. december 11. 14:30
Csaknem felére csökkentené az országos hatáskörű hivatalok, és 14-ről 10-re a minisztériumok számát a közigazgatási reformért felelős kormánybiztos. Sárközy Tamás az InfoRádióban azt mondta: a kormányhoz benyújtott javaslatcsomag célja, hogy a közigazgatás hatékonyabb legyen.

A közigazgatásban túl sokan foglalkoznak hatósági feladatokkal és intézményfenntartással, és kevesen a nemzetközi kapcsolatokkal - mondta Sárközy Tamás, aki szerint húsz százalékos létszámleépítésre van szükség. Hangsúlyozta, hogy sokan találnának munkát más feladatkörben vagy intézménynél.

A létszámleépítés előtt azonban a stratégiát kell megalkotni - húzta alá Sárközy, aki a vezető állások számát is jelentősen csökkentené.

A kormánybiztos szerint a javaslatban lefektetett programot politikai szempontból nehéz, de nem lehetetlen végrehajtani. "Rögtön a választás után el kell kezdeni, amíg még van erő" - fogalmazott Sárközy Tamás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sárközy Tamás a közigazgatás karcsúsításáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást