Nyitókép: police.hu

Egymás után két balesetet okozott, mindkétszer továbbhajtott az ittas sofőr – videó

Infostart
2026. február 24. 05:36
A 28 éves férfi előbb elsodort egy segédmotoros kerékpárost, majd nekiment egy kocsinak is.

Elfogták a rendőrök azt a 28 éves férfit, akivel szemben ittas vezetés, valamint segítségnyújtás elmulasztása miatt is eljárás indult – írja a police.hu.

A baleset Székesfehérváron történt, ahol a bejelentő tájékoztatása szerint nekihajtott egy Mazda sofőrje, aki azonnal elhajtott a helyszínről. Egy szemtanú azonban feljegyezte az autó rendszámát, ami alapján megkezdődhetett az elkövető felkutatása. A helyszínelők először a baleset környékén kamerákat kerestek, és a felvételek elemzése során megállapították, hogy korábban a Horvát István és a Széchenyi utca kereszteződésében – az anyagi kárral járó baleset előtt –

egy ugyanolyan típusú gépkocsi egy segédmotoros kerékpárost is elsodort, aki elesett, majd a Mazda sofőrje ennél az esetnél is továbbhajtott.

A segédmotoros kerékpár vezetője is jelentkezett a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon, mivel kórházi ellátását követően feljelentést akart tenni, így hamar kiderült a motoros kiléte.

A rendőrök a Mazda adatainak lekérdezése után a feltételezett elkövető munkahelyére mentek, de amikor a Vásárhelyi utca és a Repülőtér út kereszteződéséhez értek, meglátták az épp velük szemben haladó autót. A sofőrt megállították, és nem sokkal később kiderült, hogy részegen vezette a járművet. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfi ellen szabálysértési eljárást, valamint járművezetés ittas állapotban és segítségnyújtás elmulasztása miatt büntetőeljárást kezdeményeztek. Kihallgatása során elmondta, hogy a baleset napján tömény italt fogyasztott, majd utána a volán mögé ült.