eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 15. szombat Georgina, Kolos
Már most elképesztő a csomagrendelős helyzet

Már most elképesztő a csomagrendelős helyzet

Hihetetlen számok derültek ki a Magyar Posta csomagforgalmáról, amikor a cég sajtótájékoztatót tartott kecskeméti bázisának költözéséről.

Idén október második felében a kézbesítendő csomagok száma több napon is 10 százalékkal meghaladta a tavalyi karácsonyi csomagforgalom napi átlagát, a 94 ezer darabot.

November első felében pedig több olyan nap is volt, amikor 15-20 százalékkal nagyobb csomagmennyiség érkezett.

A múlt pénteki Black Friday után pedig mintegy 40 százalékkal ugrott meg a napi csomagtömeg a tavaly decemberi napi átlaghoz képest.

  • A Magyar Posta 2016-ban több mint 17 millió csomagot kezelt, idén akár 20 millió fölé is kerülhet ez a szám.
  • A külföldről, jellemzően webáruházaktól érkező árutartalmú levélküldemények száma tavaly 14 millió volt, idén várhatóan 16,5 millió körül lesz.

Gerencsér Szilárd, a Magyar Posta Zrt. operációs vezérigazgató-helyettese a kecskeméti telephelyet bemutató sajtótájékoztatón szerdán elmondta: a Magyar Posta készül az év végi csúcsforgalomra: a vállalat egyebek mellett 21 ezer négyzetméterrel bővítette a csomagfeldolgozó telephelyeit országszerte.

Létszámemelés is volt: 800-zal többen dolgoznak a vállalatnál, mint tavaly év végén. Növelték csomagautomaták rekeszeinek számát is, 3800-ról több mint 4200-ra, és 12 városban ideiglenes csomagátvevő helyeket, ünnepi csomagpontokat létesítenek, ahol a hét minden napján reggeltől estig átvehetők a csomagok.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: más ajánlat is kell, nem elég csak Ukrajna ügyében megállapodni a háború lezárásához

Orbán Viktor: más ajánlat is kell, nem elég csak Ukrajna ügyében megállapodni a háború lezárásához

A miniszterelnök a napokban Dubajban részt vett az első Tucker Carlson csúcstalálkozón, ahol interjút adott az amerikai jobboldali véleményvezérnek. Téma volt az ukrajnai háború és az is, miként lehet szerinte lezárni. Szó volt a migrációról, az EU és az Egyesült Államok viszonyáról, az uniós gazdasági problémákról és arról, hogy Orbán Viktor szerint 3-4 év múlva vége lehet az EU-nak, ha nem alkalmaz drámaian más stratégiát.

J. D. Vance Európát ostorozta és a migráció leállítását sürgette

J. D. Vance amerikai alelnök szerint az európai vezetőknek fel kellene számolni az illegális bevándorlást a kontinensen, mert az európai választók nem arra szavaztak, hogy "bevándorlók millióit ellenőrizetlenül rájuk szabadítsák". Emellett úgy vélte, Európára a legnagyobb veszélyek belülről leselkednek, ilyen például a migráció vagy a szólásszabadság háttérbe szorulása, melyet az AfD-vel kapcsolatban említett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
A béketárgyalásra figyelnek a befektetők – Vegyesen zártak az amerikai tőzsdék

A béketárgyalásra figyelnek a befektetők – Vegyesen zártak az amerikai tőzsdék

A mai nappal kezdődő Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia van a befektetők figyelének középpontjában, hiszen a legkisebb esemény is jelentős átárazódást indíthat el a régiós tőzsdéken és a devizapiacon. Egy esetleges békekötés mentén ráadásul átalakulnának a kereskedelmi viszonyok is az orosz gázzal, ukrán nyersanyagokkal és a szankciós engedményekkel kapcsolatosan, nem túlzás azt mondani, hogy a háború és a béke lesz most a gazdasági folyamatok egyik fő mozgatórugója nemcsak a régiónkban, de globálisan is. A tőzsdéken egyelőre a kivárás a jellemző, nincsenek nagy mozgások Európa piacain.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×